Rólam

Igen, de csak nagyon fiatal gyermekeknél. Ha ez történik, akkor valószínűleg csak élettani dadogással állunk szemben, ami egyik pillanatról a másikra megjelenik. Nem kopogtat, nem kérdez semmit, hanem azonnal megakasztja a folyamatos verbális kommunikációt. Ahogyan érkezik, úgy is távozik, köszönés nélkül. Ez a jobbik eset, az ilyen típusú dadogáshoz kiváltó ok sem kell. A „rendes” dadogás valamilyen sokk hatására alakul ki és tapasztalatom szerint elenyésző százalékban múlik el magától. Ha a problémát nem kezdjük el kezelni azonnal, akkor sajnos hatványozódik és minden egyes újabb negatív beszédélménnyel erősödik, majd kamaszkorban már teljesen elhatalmasodik az érintett személyen!

Ez az egyik kedvenc kérdésem, számos helyen, fórumban felteszik, én pedig csak kapkodom a fejem a „válaszokon”. A dadogás nem egy betegség, amit gyógyítani lehet pirulákkal vagy orvosi segítséggel. Főleg nem csodakenőcsökkel, elképesztő, hogy ilyenekről is sokat olvasni. Bekenem magam és mindjárt folyamatosan fogok beszélni, ez számomra a morbid vicc kategóriájába esik. A dadogás ugyanis egy összetett szindróma, részben beszédtechnikai, részben pszichés eredetű probléma, a pontos arányok egyénenként változnak, de minden érintett esetében mindkét faktor jelen van. 

Nem gyógyítani kell és lehet, hanem komoly és szorgalmas beszédtechnikai feladatok gyakorlásával, valamint a hozzá szorosan kapcsolódó pszichés mentorálással ki lehet hozni a dadogó személyt a dadogásból!

Van megoldás, természetesen. A logopédusok vagy a pszichológusok sajnos ritkán tudnak teljes mértékben leszámolni a dadogással, egyszerűen azért, mert nem ismerik a „dadogás érzést”. Rengeteg szakirodalmat olvastam ezzel kapcsolatban, de a tudomány egyelőre sajnos a sötétben tapogatózik. Egy gyermeken egy logopédus annyiban tud segíteni, hogy heti 1-2 alkalommal biztosít számára egy biztonságos környezetet 1-1 óra erejéig, ahol lehet „tét (közönség) nélkül” szerepelni, szavalni, gyakorolni. Azonban, amikor a gyermek kilép az ajtón és spontán elkezd beszélni, akkor „éles környezetben” a dadogás rendre azonnal előjön. 6 éves kor felett, amikor a gyermek már tud olvasni és néhány órát egyhelyben ülve koncentrálni, már alkalmazható a Beszédélmény Módszertan!

A dadogás szindróma egy összetett, részben pszichés, részben beszédtechnikai probléma, mely az esetek döntő többségében valamilyen gyermekkori trauma vagy sokk hatására alakul ki. 

Kezdetben elsődleges szindrómáról beszélhetünk, amikor a megakadások, szó- vagy szótagismétlések elkezdődnek, ám ilyenkor még nem párosul mellé félelem. Az akadozó beszéd ilyenkor állandósul és a negatív élmények, elégtelenül sikerült szituációk miatt a probléma elkezd önálló életet élni.

Ennek eredményeként a dadogás néhány év alatt átlép a szekunder fázisba, amikor a félelmek, szorongás megkezdik állhatatos és kíméletlen munkájukat. Megindul a mondanivaló előzetes „monitorozása”, 2-3 mondattal előre már tudja egy dadogó személy, hogy mit akar mondani és tudatosan kerüli a nehéz szavakat, kicseréli a mondatokat, mondatrészeket. Ekkor már jelen van az is, hogy a dadogó személy tudatosan kerüli a beszédszituációkat, gyakorlatilag elmenekül előlük, amely további frusztrációt és személyiségtorzulást okoz.

Természetesen rengeteg kérdés merül fel még bennünk, én most első ízben csak a legalapvetőbb kérésekre adtam meg a választ, de ezt a témát még fogom elemezni!

• A szülő soha ne nyugtassa, ne mondja, hogy megvárunk kisfiam/kislányom!
• Ne siettesse és ne is mondja ki helyette a szavakat!
• Nem szabad érzékeltetni a dadogó gyermekkel, hogy bármilyen szempontból más lenne, mint korábban, amikor még nem dadogott!
• Ezeket a szabályokat minden közösségben be kell tartatni, tehát a családtagokkal, az óvónővel, vagy tanárnővel, sőt, még az edzővel is meg kell beszélni, hogy így járjanak el!

Ha ezeket a szabályokat közösen betartják, akkor van esély arra, hogy a dadogás megszűnik 1-2 éven belül, ám biztos recept itt nincs, csak a vakszerencse léphet működésbe!