Sikertörténetek
Dadogás és teljesebb élet anélkül.
A legtöbb dadogó már úgy találkozik a Beszédélmény Módszertannal, hogy a kötelező köröket lefutották (logopédus, kineziológus, egyéb dadogás terápiai gyakorlatok). A Beszédélmény Módszertan egy olyan mentorprogram, ami végigvezeti a dadogó személyt a szabad beszéd felé vezető úton és már számtalanszor bizonyította, hogy hatékony megoldást nyújt a dadogás ellen. Már az első héten megszűnnek az akadozások és a program befejezésével a dadogók visszakapják a teljes beszédszabadságot.
A dadogás okai egyénenként eltérhetnek. A dadogás fajtái, típusai között megkülönböztetünk tónusos dadogást (egy hang, szótag, szó ismétlése), klónusos dadogást (nehéz beszédindítás) és tonoklónusos (a két görcstípus együtt, egymást váltva jelentkezik) dadogást is.
A dadogás kezelése már kisgyermekkorban, akár 5 évesen elkezdhető, de a Beszédélmény a felnőttkori dadogás ellen is hatékony segítséget jelent. Az immár több, mint 50 sikeres mentorált a bizonyíték arra, hogy a Beszédélmény az egyik legjobb megoldást kínálja a dadogás leküzdésére. A dadogás kezelése otthon és a személyes mentoralkalmak során egyaránt zajlik, a beszédtechnika mellett pedig a dadogás lelki okaira is nagy hangsúlyt fektetünk. Egy biztos, a gyermekkori dadogás és a felnőttkori dadogás is – kortól függetlenül – negatív hatással van az érintett sorstársunk személyiségére és életére. A dadogás terápiai gyakorlatok sajnos a sorstársaink döntő többségénél nem járnak tartós eredménnyel, a Beszédélmény viszont minden esetben pozitív változást hoz az érintettek életébe.
Ugorjunk a lényegre!
Hány éves az érintett dadogó személy?
5-9 éves korosztály
Miért dadog a gyerek? – sokszor kapom ezt a kérdést. Az érintettek egy része nem tud kiváltó okot felidézni, a másik részük pedig egy egyszeri sokkhatásról számol be, ami után elkezdődnek az akadozások és beszédblokkok. A videóban a legfiatalabb, 5-9 év közötti mentoráltjaim példáján keresztül láthatod, mennyire válik folyamatossá és szabaddá a kommunikáció a Beszédélmény Mentorprogram elvégzése után.
Legyen az ő példájuk a bizonyíték arra, hogy a dadogás terápia helyett, egy jól felépített mentorálással győzhető le a leghatékonyabban.
Kíváncsi vagy, hogy neked tudok-e segíteni?
Lea 7 évesen csatlakozott a programhoz, amikor még se írni, se olvasni nem tudott.
A kezdetektől világos volt, hogy érzékenyen reagál a saját beszédére. Az akadozásokat már ilyen fiatalon is szégyellte, beszéd helyett sokszor inkább úgy tett, mintha gondolkodna. A beszédfejlesztést célzó mentorálások során Lea végig nyitott, barátságos és kifejezetten cserfes volt, így a közös munka hamar örömtelivé vált. Már az első hét után nála is megszűntek az akadozások.
A kihívást Lea esetében az jelentette, hogy a mindennapok során következetesen alkalmazza a beszédrendszert, ami a szülők részéről is folyamatos figyelmet igényelt. Lea ma már nyugodtan, magabiztosan és akadásmentesen szólal meg minden helyzetben.
Alex 7 évesen, 2023 nyarán vágott bele a Beszédélmény Módszertan elsajátításába.
Szeptemberben kezdte a sulit, így ő sem tudott még írni és olvasni, amikor belevágtunk a dadogás leküzdésébe. Alex céltudatos és szorgalmas volt, megvolt a klassz szülői hozzáállás is, így rendíthetetlenül haladtunk előre. Másfél év elteltével a beszéde félelmektől és akadozásoktól mentes lett.
Benne egyébként az a fantasztikus, hogy nyolcéves kora ellenére 100%-ig tudatában van annak, hogy milyen kemény munka vezetett el a dadogása legyőzéséhez, ennek megfelelően büszke is magára. Az ő életét már nem fogja megkeseríteni a dadogás szindróma.
Milánnál a dadogás 3 éves korban kezdődött és 8 éves korára már több gyermek logopéduson is túl voltak – ami eredménytelennek bizonyult a dadogás elleni küzdelemben, mert a logopédiai fejlesztés sajnos nála sem hozott tartós eredményt. (Ne értsetek félre kérlek, nem a logopédusok vagy a logopédia ellen beszélek, hiszen raccsolás, farkasszáj, selypítés és egyéb hangképzéssel és artikulációval kapcsolatos problémák esetén hatékonyak.)
Milivel 8 évesen kezdtük meg a közös munkát, akiben ekkora már tudatosult a beszédhibája. A negatív személyiségformáló folyamatok már nála is elkezdődtek, ám azokat a mentorálás során megállítottuk és 10 éves korára teljesen stressz- és akadásmentessé vált a beszéde.
Kíváncsi vagy, hogy neked tudok-e segíteni?
Olivér 9 évesen ismerkedett meg a módszertannal. Róla azt érdemes tudnotok, hogy rendkívül eleven, egy igazi kisördög! Ám ezzel semmi gond, hiszen én is pont ilyen voltam. Emellett nagyon kommunikatív, jószívű és udvarias, néhány hét pedig elég volt arra, hogy megértessük vele, miért annyira fontos, hogy mindig figyeljen ránk és betartsa a mentori instrukciókat. Oli az elején kicsit sajátosan értelmezte a beszédrendszer szabályait, de hathatós szülői támogatással minden a helyére került.
Zalán 9 éves korában vágott bele a mentorálásba. A története minden szülőt és gyermeket inspirálhat, akiknek a mindennapjait megnehezíti a dadogás. A módszertan segítségével néhány hét alatt eljutott a kapkodó, akadozó beszédtől a magabiztos, nyugodt kommunikációig. A beszédfejlesztése nehézkesen indult, mivel az az óriási kommunikációs energia, amellyel ő a mindennapjait éli, kezdetben nem párosult megfelelő technikai stabilitással.
Beszélt-beszélt folyamatosan, de kezdetben nem jól használta a beszédrendszert. Néhány hét alatt viszont teljesen kisimult a beszéde és a mentorprogram elvégzését követően ma már ő is szabadon kommunikál.
Kíváncsi vagy, hogy neked tudok-e segíteni?
10-14 éves korosztály
Szülőként az egyik legnehezebb dolog az, amikor látod, hogy a gyermeked mondani szeretne valamit… de a szavak egyszerűen nem jönnek ki a száján. A dadogás hatással van az iskolai feleletekre, a barátságokra, az önbizalomra, sőt később a továbbtanulási és a karrier lehetőségekre is. Egy idő után a gyermeked már nemcsak a szavak kimondásától fél – hanem attól is, hogy megszólaljon.
A videóban szereplő 10–14 éves fiatalok ma már folyamatosan és természetesen beszélnek, mert a Beszédélmény Módszertan segítségével újrahangoltuk a beszédüket.
Tomi egy élettel teli, okos, kíváncsi, 10 éves fiú, aki 3 éves kora óta dadogással küzdött. Az akadozások eleinte nem zavarták, ám egy idő után észrevette, hogy a beszédhibája egyre jobban elnyomja: kevesebbszer szólalt meg az iskolában, kerülte a szerepléseket és már a focipályán sem érezte magát felszabadultnak. Szülei sokféle segítséget kipróbáltak, de addig semmi nem hozott valódi eredményt. Ekkor jött szembe a Beszédélmény és eldöntötték, hogy belevágnak a módszertan elsajátításába.
Tomi szorgalmasan gyakorolt, csinálta a feladatokat és egy hónap alatt kisimult a beszéde. Ő volt az első olyan mentoráltunk, akinek egyszerre 2 mentor is segítette a beszédfejlődését, a dadogást pedig végül nála is legyőztük.
Mátéval és szüleivel 2022. nyarán találkoztam először. A személyes találkozón azonnal megvolt a kölcsönös bizalom és szimpátia, így az akkor 12 éves Máté egyből belevágott a Beszédélmény Módszertan elsajátításába. Az indulást az iskolai nyári szünetre időzítettük, így a szünidő alatt végig zajlott a mentorálás. Kezdetben meggyűlt a baja az éles szituációkban történő gyakorlással, de eltökéltségének – és persze a mentori támogatásnak – hála, sorra vette az akadályokat.
Saját bevallása szerint a beszédrendszer 1. és 3. szintje volt számára a legnehezebb, ezután pedig jelentősen felgyorsult a beszédfejlődése. Eleinte kételkedett a sikerben, de 13 éves korára Máté eljutott a magabiztos, stabil és akadásmentes beszédig, fejlődése pedig példaértékű minden dadogó sorstársának.
Kíváncsi vagy, hogy neked tudok-e segíteni?
A 13 éves Emília és az édesapja 2022. végén keresett fel engem. A személyes konzultáció után nem sokkal jelezték, hogy mindenképpen el szeretnék kezdeni a Beszédélményt, úgyhogy 2023. februárban, a legközelebbi szabad indulóhéten bele is vágtunk a közös kalandunkba. A videóban is láthatjátok, hogy Emília dadogása elég erőteljes volt. Ahogyan beszélni kezdett, az izgalom átjárta, szorongóvá vált, ez pedig teljesen felgyorsította és kapkodóvá tette a légzését, amely innentől kezdve nem is tudott a rendes kerékvágásba visszatérni.
Hamar kiderült azonban, hogy fiatal kora ellenére kellően céltudatos, minden gyakorlatot precízen és alaposan elvégzett és bár komoly hullámvölgyei is voltak, a szorgalmas munka nála is eredménnyel zárult.
Ábel 13 évesen, 2024-ben érkezett a mentorprogramba. Érdekesség, hogy édesanyja, Kornélia gyakorló logopédus. Nem ő volt az első logopédus szakember és valószínűleg nem is az utolsó, aki a Beszédélmény Módszertant választja a gyermeke számára. A dadogás hatására Ábel mimikája teljesen megváltozott, az arc- és nyakizmai láthatóan görcsbe rándultak, így mind a beszéd, mind az olvasás nagy kihívást jelentett számára.
Bár kezdetben akadtak nehézségei az új beszédtechnika helyes használatával, idővel – a többiekhez hasonlóan – ő is remekül belerázódott. Ábel kommunikációja szintről szintre egyre stabilabb lett, ezzel párhuzamosan a beszédnyugalma és az önbizalma is fokozatosan helyreállt, 1 év alatt pedig nemcsak a beszéde, hanem az élete is jelentősen megváltozott.